Bizonyára sokan emlékeznek az egykori NDK szürke házaira, kormos iparnegyedeire, a kék füstöt eregető Trabantok és Wartburgok tucatjaira. Voltak vidékek, amelyeket sárgás-szürkés füst borított, s takart el a repülőn utazók szeme elől. A légszennyezettségben jelentős faktor volt a földrajzórákról ismert tény, az egykori DDR barnaszén-termelése, majd ennek elégetése áramtermelés céljából.

Nem lett volna tehát meglepő, ha e körülmények párosulva a szűkös egészségügyi ellátással igen megugrasztotta volna az NDK-állampolgárok között az asztmások számát. De nem ez történt! Míg minden egyéb tüdőbetegségben a kelet-német állam az élre tört, az egészségügyi szakemberek meglepetésére az asztmával pont fordítva volt, a nyugati államban sokkal több asztmást regisztráltak. A rejtély többek között az amerikai Yale Egyetem kutatóit is érdekelte, akik feltételezték, hogy a jelenségért a nyugat-német területre jellemző túlzott higiénia, az immunizáció, az antibiotikumok elterjedt használata felelős, s ehhez járul a korai diagnózis, ami miatt az adatok jobban tükrözik a tényleges betegszámot.

A kutatók teóriája szerint ugyanis immunrendszerünk arra rendezkedett be, hogy viszonylag sok kórokozóval kell megküzdenie, ha pedig kevés a legyőzendő mikroszkopikus ellenség, "talál magának", más, a légzés útján behatoló anyagokra koncentrál az immunrendszer. Így válnak pont a tüdő hörgői a fokozott allergénre adott immunválasz helyszínévé.

Az okokat kutatva nyilvánvaló volt, hogy sok tényező összejátszásáról van szó. Az is biztos, hogy a genetikai hajlam ilyen rövid idő alatt nem lehet magyarázat a robbanásszerűen emelkedő betegszámra vagy akár a két német állam közötti hatalmas különbségre.

Érdekes, hogy a legtöbb asztmás rohamot vírusos fertőzések váltják ki, közvetlenül ezután jönnek az allergénekre adott asztmás reakciók. A rejtély nyitját ezzel összefüggésben valószínűleg azok az immunológiai kutatások adják, melyeknek eredetileg semmi közük az asztmához. Felfedezték, hogy a fehérvérsejtek közül a T-limfocitáknak valóban van két típusa, melyek közül az egyik a sejtbe behatolni képes kórokozók elleni védelemre koncentrál, míg a másik olyan molekulákra, melyek kívülről a kórokozókra kötődve segítik azok felismerését és eltávolítását a szervezetből. Az immunrendszer úgy van megalkotva, hogy ez a két sejtszintű védekezési mechanizmus egyensúlyban legyen, hiszen normálisan körülbelül azonos arányban van rájuk szükség. Senki nem gondolt rá azonban, hogyha az immunizáció illetve a steril környezet miatt kevesebb kórokozóval találkoznak a védekezés katonái, a fehérvérsejtek, akkor ez az egyensúly megbomlik: ha a kórokozókra specializálódott fehérvérsejt-típusnak nem jut elég feladat, "nem tudja kordában tartani" a másik típust, ami talál magának ellenségnek kikiáltható - allergén - anyagot. Az elméletet alátámasztani látszik, hogy a tuberculosis ellen nem oltott japán gyerekek kevésbé hajlamosak különböző allergiákra és asztmára, ahogy a heptatitis A-n átesett olasz katonák között is egyértelműen kevesebb volt mindenféle allergiás érzékenység. Azaz az átvészelt kisebb fertőzések védenek az allergia ellen.

Hiába lebegett tehát több szennyezőanyag és potenciális allergén az NDK légterében, a túl tiszta nyugati szomszédban kevés is elég volt ahhoz, hogy asztmát váltson ki.

Forrás: http://www.hazipatika.com